Évszázadokon át keresték a hajósok az Északnyugati átjárót. Az átjáróra vonatkozó ismeret és tudás lassan gyűlt össze, s mivel az egyik legbeszélyesebb vízi úton kutatták, a különböző expedíciók számos áldozatot szedtek. John Franklin 129 fős csapata 1854-ben mind egy szálig odaveszett. A norvég Roald Amundsen tanulva a korábbi tragédiákból kis létszámú, hattagú legénységgel indult útnak a Gjöa nevű hajóval, ami feleakkora volt, mint annak idején Kolumbusz hajója. A hajó kis mérete előnyt jelentett a jég és a szigetek közötti navigálásban. Amundsen az expedícióra nagy kölcsönöket vett fel, ám egy újságcikk keltette pánik miatt a felfedező hitelezői elől szökve, éjjel hagyta el Oslo kikötőjét.

Az átjáró az északi sarkkörtől körülbelül 800 km-re északra, az Északi-sarktól mintegy 2000 km-re délre található, Kanada szigetei között 1450 kilométeren át húzódó tengeri csatornák és szorosok kelet-nyugati irányú sora, amely a Baffin-szigettől északra kezdődik és az Alaszkától északra fekvő Beaufort-tengerig tart. Az Atlanti Óceán felől tízezernyi úszó jéghegy között közelíthető meg, a Csendes Óceán felőli kijárata hasonlóan veszélyes. Amundsen Grönland nyugati részétől indulva a Lancaster-szorostól a Peel- és Franklin-szoroson át a Vilmos király-szigetig hajózott. A szigetet kelet felől kerülte meg, és két telet töltött egy öbölben a délkeleti partoknál.

A telelés helyét Gjöahavn-nak nevezték el, itt megfigyeléseket folytattak, feltérképezték a környező szigeteket. Amundsen ezután feltárta a Simpson-szorost, majd 1905 augusztusában átjutott a szigetekkel teleszórt szorosokon, és harmadszor is áttelelt a 138-ik hosszúságon. Innen szánon a 300 km-re lévő Fort Yukonba ment, majd, mivel itt nem volt távíró, további 200 km-t tett meg Eagle Citybe, hogy onnan adjon hírt eredményeiről. Az expedíció 1906 nyarán a Bering-szoroson át a Jeges-tengerről a hajóval kijutott a Csendes-óceánra, és az utat október 19-én Kaliforniában, San Franciscóban fejezte be.

Az úton Amundsen bemérte az északi mágneses pólust, s megállapította, hogy az 70 év alatt 50 mérfölddel nyugatabbra húzódott. Néprajzi kutatásokat is végzett az eszkimók között, s azt is bebizonyította, hogy a legendás átjárónak - legalábbis az akkori műszaki lehetőségeket tekintve - gyakorlati jelentősége nincs. Amundsent hazatérésekor nemzeti hősként ünnepelték. A Gjöát a San Franciscó-i norvégok megvásárolták a város számára, de végül a norvég közvélemény nyomására Amerika 1972-ben, Amundsen 100-adik születésnapján Norvégiának ajándékozta. Otthon közadakozásból restaurálták a meglehetősen lerobbant hajót, s ma a Bygdy-félszigeten látható, Nansen Framja mellett - amelyen Amundsen is hajózott.

Az átjáró rendszeres tengeri útvonalként történő hasznosítása nagy jelentőségű lenne a nemzetközi kereskedelem szempontjából, a London-Tokió hajóutat több mint felére rövidítené. A különleges jégtörő hajók építési költségei és magas biztosítási díjai azonban kétségessé teszik az Átjáró hasznosítását. Amundsen 1911-ben elsőként jutott el a Déli-sarkra, megelőzve Robert Falcon Scott csapatát. 1926-ban Amundsen az olasz Umberto Nobile és az amerikai Lincoln Ellsworth társaságában léghajón repült át az Északi-sark fölött. 1928. június 18-án a norvég kutató társaival együtt eltűnt a Barents-tenger térségében, miközben megpróbáltak segítséget nyújtani Umberto Nobile számára, aki egy újabb sarki expedícióról visszatérőben társaival egy jégtáblán rekedt. Amundsen és társai eltűnésének körülményei ismeretlenek, sem a hidroplánra, sem utasaira nem akadtak rá azóta sem.