A Stanford University új architektúrája elektronika nélkül, közönséges háztartási vegyszerek segítségével tudja továbbítani a digitális üzeneteket. Végső soron az ilyen alapon kialakított rendszerek lehetővé tennék a testben elhelyezett apró szerkentyűk közötti kommunikációt, illetve olyan környezetben is bevethetők lennének, ahol a hagyományos, elektronikus hálózatok csődöt mondanának. A kémiai alapon működő kommunikációs mechanizmust Nariman Farsad posztdoktori kutató a Stanford Egyetemen, Andrea Gioldsmith elektrotechnikai laborjában fejlesztette ki. Az unortodox, „vegyszeralapú kommunikáció” rengeteg új lehetőséggel kecsegtet az információ áramoltatásának módszereiben. Hab a tortán, hogy a rendszer vezeték nélküli és költséghatékony.  Az elektronika tekintetében nehezen hozzáférhető (víz alatti vagy fémekben rendkívül gazdag) helyeken ideális alternatívát nyújthatna az elgondolás.

A kémiai kommunikációs rendszer tulajdonképpen egy meglehetősen egyszerű koncepcióra épít. Sok más mechanizmushoz hasonlóan bináris kódokra támaszkodik az üzenetek továbbításához. A különbség, hogy egyesek és nullák helyett sav-(ecet)) vagy lúg-(ablaktisztító) impulzusokat használ. A kutatók egy kis számítógépbe beírják a kívánt üzenetet. A komputer a jelet ezután elküldi egy masinának, amely tovább szivattyúzza az egyes biteknek megfelelő vegyi anyagokat, amelyek ezt követően műanyag csöveken keresztül egy pH-érzékelőt tartalmazó kicsi konténerbe jutnak. A pH-ban bekövetkező változások ismét egy számítógéphez kerülnek, amely megfejti a kódolt üzenetet.

Farsad azért ezeket a vegyszereket használta, mert könnyen hozzáférhetők.

Az ötletgazdák szerint az alkalmazási lehetőségek számának csak a képzelet szabhat határt. A kutatók által javasolt forgatókönyvek között megtaláljuk a harmadik fél figyelmét elkerülő üzenetek küldését, illetve elektromágneses impulzusok vagy terrorista támadások által kiütött elektronikus hálózatok esetében egy alternatív kommunikációs csatorna kialakítását is.