A két világháború közti időszak az atomfizika fejlődésének korszaka volt, Európában és Észak-Amerikában is tucatnyi tudós próbálta megfejteni az atommaghasadás titkát. A szakemberek felismerték, hogy a maghasadásból keletkező nukleáris energia nem pusztán békés célokat szolgálhat, felhasználható új típusú fegyverek előállítására is. Az elméleti fizikusok, köztük a magyar származású, Amerikában élő Szilárd Leó, pontosan tudták, hogy egy minden addiginál pusztítóbb erejű bombát is létre lehet hozni, és miután a német tudósok előrehaladtak a nukleáris kutatásokban, féltek, hogy Hitler juthat először atombombához, általa a világuralomhoz.
Szilárd azt javasolta tudóstársainak, hogy ne publikálják kutatási eredményeiket, nehogy a németeknek bármely anyag segítséget nyújtson a nukleáris fegyver elkészítésében. Szilárd Leó úgy gondolta, hogy Albert Einstein segítségét kérve próbálja megszerezni az amerikai kormány támogatását a további kutatásokhoz. 1939 nyarán Szilárd a szintén magyar származású Wigner Jenő társaságában felkereste a Peconic Bayen pihenő neves tudóst, és ismertette vele a láncreakció működését és atombombában való felhasználásának lehetőségét.
Wigner javaslatára először a belga kormányt akarták figyelmeztetni, mert a belgák hatalmas uránkészlettel rendelkeztek Kongóban, és félő volt, hogy ezt a németek megszerzik. A kiváló közgazdász-bankár (és természettudós) Alexander Sachs viszont azt tanácsolta a tudósoknak, hogy közvetlenül az akkori elnökhöz, Franklin Delano Roosevelthez írjanak levelet. Szilárd ekkor Teller Ede társaságában ismét felkereste Einsteint, és közösen megfogalmazták az elnöknek szóló levelet.
Az 1939. augusztus 2-i keltezésű levélben felhívták az elnök figyelmét az uránban rejlő katonai lehetőségekre és arra a tényre, hogy a németek valószínűleg már dolgoznak az atombombán. Ugyanakkor intézkedésre kérték az atomkutatókkal való szoros együttműködés megteremtése céljából, hogy az egy jelentős anyagbázis megteremtésével és kormánykapcsolat útján lényeges mennyiségű uránérc-behozatallal, valamint az annak feldolgozásához szükséges berendezések beszerzésével a kutatás segítségére legyen.
A levél, Alexander Sachs közvetítésével, csak két hónap múlva került az elnök kezébe, és Roosevelt szinte abban a pillanatban jóváhagyta az Uránium Bizottság létrehozását, amely hatezer dollárt szavazott meg az atomenergia program elindítására. Sokak szerint Einstein (és Szilárd Leó) levele volt a kiindulópontja az atomfegyver kifejlesztésére 1942-ben létrehozott Manhattan-tervnek, amely 1945 augusztusában Hirosima és Nagaszaki bombázásához vezetett. A tévhitekkel ellentétben azonban Einstein maga soha nem volt részese sem a Manhattan-tervnek, sem az atombomba kifejlesztésének, és a német kapituláció után Szilárd Leóval együtt már figyelmeztette az USA kormányát az atombomba bevetésének szükségtelenségére.
