Évente 23 millió dollár veszteséget termelt az indiai állami telefonvállalat, a BSNL távírócége, ezért nem csoda, hogy idén júliusban felhagytak az üzemeltetésével. Pedig még a nyolcvanas évek közepén India a távirat fellegvárának számított: a több mint 45 ezer távíróállomásról napi 60 millió üzenetet küldtek, mára azonban ötezerre esett vissza a táviratok száma.

Noha az indiai fejlemény valószínűleg az utolsó szöget jelentette a telegram koporsójába, az igazán szimbolikus esemény az volt, amikor 2006-ban az amerikai Western Union cég harangozta be táviratüzletágának megszűnését. Noha a vállalatot csak hét évvel az után alapították, hogy Samuel Morse amerikai feltaláló 1844 májusában Washingtonból Baltimore-ba elküldte a világ első táviratát, a Western Union neve és működése összeforrt az írásos üzenetek továbbításával. Persze a távírdák haláltusája már régóta zajlik, Indiához, Németországhoz és az Egyesült Államokhoz hasonlóan Hollandiában és Ausztriában is lehúzta a rolót a szolgáltatás nagy része.

Azok, akik itthon nosztalgiából vagy megszokásból távirattal akarják továbbítani üzenetüket, a Magyar Postán keresztül még ma is megtehetik. Akár négy órán belül eljuthat a címzetthez a szöveg, borítékban, díszlappal kézbesítve, vagy akár elektronikus úton. Tény, hogy 3000 forint körüli ára nem teszi versenyképessé a néhány tíz forintba kerülő sms-sel vagy az ingyenes e-maillel szemben.

Az utolsókat rúgó távirathoz hasonlóan a faxnak is halálhírét keltik. Kevéssé ismert, hogy a távmásolat ötlete a távíróénál is régebbi: Alexander Bain skót órásmester már 1843-ban szabadalmaztatta két, elektromos áramot továbbító vezetékhez kötött ingából álló találmányát. A készülék alkalmas volt képküldésre is, ám ezt maga a feltaláló nem tudta. Ezen pluszszolgáltatás ellenére a fax a távíró konkurenciájaként lassan terjedt el, és csak a hetvenes években vált az irodák egyik nélkülözhetetlen kellékévé, főleg a japán vállalatoknak köszönhetően, mivel a faxtechnológia tűnt a távol-keleti írásjegyek továbbításának legköltségkímélőbb megoldásának.

Karaktergyilkosok

Nem indult zökkenőmentesen a telegram legnagyobb konkurenciájának tartott sms karrierje. Noha már negyven év telt el az első mobiltelefonon lebonyolított hívás óta, az üzenetszolgáltatást csak a kilencvenes évek elejétől vehették igénybe a maroktelefonok birtokosai. Az első Boldog Karácsonyt kívánó szöveget 1992. december 3-án küldte Neil Papworth a számítógépéről egy Orbitel 901-es telefonra. Választ még nem kaphatott, mivel az akkori – tetemes súlyú és méretű – mobilok nem voltak erre alkalmasak. Az első sms-ezésre is használható készüléket 1993-ban dobta piacra a Nokia.

A rövid, 160 karakterre korlátozott üzenetek villámgyors karriert futottak be a telekommunikációban, még akkor is, ha eleinte bár ingyenesek voltak, csak az azonos szolgáltatóhoz tartozó felhasználók tudtak üzeneteket váltani egymással. Az sms előnye rövidségében rejlik, és ezt a tömör kommunikáció adta lehetőséget ismerte fel már a nyolcvanas években Friedhelm Hillebrand német mérnök annál a távközlési szabványokért felelős intézetnél dolgozva, ahol az akkor még gyerekcipőben járó mobilozás új szabványait alakították ki.

Az amatőr rádiózással is foglalkozó Hillebrand a nem hangalapú szolgáltatásokat felügyelő bizottság vezetőjeként kezdetben 128 karakterben határozta meg az sms hosszát, de hamar kiderült, ilyen szűkszavú üzenetekért nem érdemes bekapcsolni a mobilkészülékeket. Bonni otthonában, az írógépén próbálgatta, mi az ideális karakterszám. A 160 mellett végül az az érv szólt, hogy megfigyelte: a postai levelezőlapokra általában 150 betűnyi szöveg kerül, ráadásul a telexgépek esetén is ilyen hosszúságú üzenetek továbbítására használták az egyébként korlátok nélküli technológiát.

Arról nem szól a fáma, hogy Hillebrand tanulmányozta-e az elektronikus levelezés jellegzetességeit, de az biztos, hogy noha 1971-ben – vagyis még az internet keletkezése előtt – elküldték Amerikában az első e-mailt, az csak a nyolcvanas évek végén vált szélesebb körben ismertté.

Az sms-nél is gyorsabban nőtt a hasonlóan rövid üzenetekkel operáló Twitter népszerűsége. Noha a 2006 márciusában debütált mikroblog-szolgáltatás mindössze egy kutatási és fejlesztési projektként indult az amerikai Odeo vállalatnál, mára 200 millió júzer napi rendszeres kommunikációs platformjává vált. Sikerét jól mutatja, hogy éppen idén augusztusban döntött forgalmi rekordot egy japán mesének köszönhetően. A távol-keleti országban szokás a filmek online, közösségi megtekintése a tévéadással egy időben. Ezúttal a szóban forgó mese kulcsszavát, egy varázsigét tweeteltek másodpercenként 143199-szer, ami óriási rekord, a csúcs ugyanis az ide év első napján másodpercenként 33 ezer újévi jókívánság volt.

Bár a Twittert 2009-ben még a legmegbízhatatlanabb online szolgáltatásnak tartották, a mostani rekorddöntést akadozás nélkül átvészelte, ami jól mutatja, hogy az oldal néhány év alatt jelentős fejlődésen ment át. A mikroblog legutóbbi statisztikái szerint bár a japánok teszik leginkább próbára a Twitter szervereit, nincsenek a tíz legnépesebb ország között a felhasználókat tekintve. Kínában – ahol hivatalosan nem érhető el a szolgáltatás – és Indiában van a legtöbb regisztrált felhasználó, az Egyesült Államok és néhány nyugat-európai ország csak utánuk következik a 140 karakteres üzenetek rajongóinak számában.

A remény hal meg

Noha az sms, az e-mail és a tweet szép lassan kivérezteti a táviratot, nem feltétlenül veszik el teljesen a digitális korban elavultnak számító szolgáltatás. Jó példa lehet a feltámadásra a telex, amely bár korántsem tömegek által használt kommunikációs eszköz, számos előnye miatt egy szűk felhasználói tábor még mindig segítségül hívja. Az 1930-as években elterjedt távgépírók modernizált változatai lehetőséget kínálnak gyors és biztonságos üzenetváltásra, nem véletlen, hogy a zárt telefonhálózat és az írógép keresztezéseként felfogható rendszert fénykorában többnyire kormányszervek, légitársaságok, nagyobb vállalatok, tőzsdék és hírügynökségek vették igénybe.

A 21. században szinte kizárólag multinacionális bankok, olajtársaságok és hajózási cégek tartják életben a szolgáltatást, aminek előnye, hogy szerver hiányában nem igen tud elromolni. A hívásokat automata központok irányítják, a más rendszerektől elszigetelt, a telefonvonalaktól is függetlenül működő hálózat gépei között az üzenetváltás idejére valós idejű kapcsolat létesül, a küldő és a fogadó rövid kódváltással bizonyosodik meg arról, hogy valóban a helyes címre megy a szöveges küldemény. Bár a távirat esetében korántsem lehet ilyen fokú megbízhatóságról beszélni, egy letűnt kor iránti nosztalgia még sokáig életben tarthatja a szolgáltatást.