Itt lenn a Földön semmi problémát nem okoz, hogy miközben fekszünk, a fejünkben a vér és a gerincfolyadék valamelyest felgyülemlik. Miután reggel kikászálódunk az ágyból és felállunk, a likvid anyagokból képződött felesleg visszaáramlik a testünk alsó régiójába, és így minden visszaáll a normális kerékvágásba.

Nehézkedésmentes kondíciók között már más a helyzet, ilyenkor ugyanis az említett „folyadékterhelés” sosem szűnik meg az emberek fejében. A gondot az okozza, hogy ez az állapot állandó nyomás alá helyezi a szemgolyók hátulsó részét, ami idővel a látószerv mérsékelt deformációjához és a látóidegek felduzzadásához vezethet.

Az asztronautáknál éppen ezért nem ritka, hogy fokozatosan rövidlátóvá válnak.

Bár a Földre visszatérve ez az „űrrepüléssel kapcsolatos neuro-okuláris szindróma” (spaceflight-associated neuro-ocular syndrome, vagyis SANS) nevű zavar jobbára megszűnik létezni, a zéró gravitációs környezetben folytatott, „fokozottan látásigényes” munkák elvégzését jelentősen hátráltatja.

Nem mellékesen, a tapasztalatok szerint a SANS az agyi funkciókra is hatással lehet, illetve akár különböző szívproblémákat is okozhat.

Új hi-tech találmányukkal a texasi tudósok éppen azt kívánják megakadályozni, hogy mindez bekövetkezzen.

Az új eszköz valójában egy légmentesen lezárható, merev keretű „hálózsák". A henger alakú apparátus egyik végén egy tömítőgyűrű által határolt, termetes lyuk található. Amikor a felhasználó ezen a résen keresztül derékig befészkeli magát a szerkezetbe, a gyűrű rácuppan a testére, majd pedig egy mechanizmus a levegőt kiszivattyúzva vákuumot teremt a hálózsákban.

A koncepció szerint a vákuum az alvó űrhajós fejéből a szervezete lejjebbi tartományaiba szippantja a többletfolyadékot, és így pihenés közben a szemgolyókat is kiszabadítja a nyomás alól.

A technológia tesztelése során 10 önkéntesnek egyhuzamban hat napot kellett hanyatt fekvésben eltöltenie. Mivel soha nem álltak fel – csakúgy, mintha végig az űrben lebegtek volna – a folyadékok némileg felhalmozódtak a fejükben. A résztvevők három napig kizárólag ágyban feküdtek, a másik háromban azonban minden éjszaka nyolc órát a hálócilinderbe bújva töltöttek el. Amikor a tudósok később a vizsgálati alanyok szemét optikai koherencia tomográfiával megvizsgálták, azt tapasztalták, hogy a szem érhártya néven ismert része lényegesen kevésbé volt duzzadt a találmányuk használata során, márpedig a szerv ilyetén térfogatnövekedése gyakran a SANS-hoz kapcsolódó látási problémák kialakulásának előjele lehet.

Nem meglepő módon a texasi fejlesztők azt remélik, hogy további vizsgálatok elvégzése után a technológiát immár az űrhajósok életminőségének javításához is mihamarabb szolgálatba állíthatják.