Négy évvel ezelőtt új kulturális színfolttal gazdagodott Sanghaj. A Lonely Planet útikönyv által is ajánlott, mindössze két teremből álló magánmúzeum ugyanis azt a „nemes célt” tűzte ki maga elé, hogy a Kínai Népköztársaság 1949-től napjainkig kiadott összes propagandisztikus céllal megjelentetett plakát- és kisnyomtatványát összegyűjti, hogy azokat a nagyközönség elé tárhassa. Az egykori francia koncessziós zónához tartozó Huashan Lu utca 868. szám alatti bérház alagsorában kialakított galériát Jang Pei Ming alapította. A múzeum eddig több mint 5000 nyomattal rendelkezik.
Az alapító beszámolója szerint gyűjtési szenvedélye kezdetben hobbinak indult, ám az 1980-as években darabonként 200 amerikai dollár értékben beszerzett ritka és rossz minőségű plakátoknak köszönhetően, a hobbi csakhamar célorientált gyűjtőszenvedéllyé vált, amely végül a 2009-ben megalapított Sanghaji Propaganda Központ létrehozását eredményezte. Meglepő mód, Peking semmilyen anyagi segítséget nem nyújt a múzeum üzemeltetéséhez, így az állami apparátus és helyi csinovnyikjaik még arra sem hajlandók, hogy a galéria rezsiköltségét kifizessék.
Ám az alapító elmondása szerint erre nincs is szükség, hiszen a 20 jüanos (kb. 740 forint) belépődíj és a napi 1500-2000 fős látogatói szám miatt, a múzeum anyagilag is jól muzsikál: a gyűjtemény ugyanis évente 400-533 millió forintot termel a turistáknak és a helyi lakosoknak köszönhetően. (A kínaiakra jellemző módon, a gyűjtemény hétvégén is felkereshető.)
Az angolul is jól dokumentált gyűjtemény 17 fő politikai korszak szerint osztályozta a párt, illetve a korai kínai kommunista sejtek nyomtatványait. Az első, és egyben legértékesebb kollekció így az 1925-ös, a brit rendőrség által levert sanghaji Május Harmincadika Mozgalom röpiratait és plakátjai tartalmazza. A második témakör az 1937-től 1945-ig tartó japán megszállás elleni felkelésre, illetve a nemzeti érzelmű Kuomintang elpusztítására buzdító röpiratok, nyomtatványok tárháza.
A harmadik nagy témakör a Kínai Népköztársaság építésére buzdít, amely 1949-től 1956-ig tartott. A nyomtatványok többsége a Kuomintang és a japán imperialisták feletti győzelmet, a nacionalisták Tajvan-szigetére száműzését méltatja. Ekkor jelennek meg azok a „klasszikus ábrázolású, szocreál-stílusú” plakátok is, amikor a munkás- paraszt- értelmiségi „szentháromság a mennyekbe emelkedik”. Szintén ez az időszak, amikor az első Mao-plakátok mellett megjelennek a Sztálint, majd később a többi európai és amerikai kommunista politikust méltató ábrázolások (pl.: Maurice Thorez, Palmiro Togliatti, Kim Ir Szen, Ho Si Minh, Bolesaw Bierut, Gheorghe Gheorghiu-Dej, Valko Velev Cservenkov, Klement Gottwald, Rákosi Mátyás, Friedrich Wilhelm Reinhold Pieck, William Edward Foster, Isidora Dolores Ibárruri Gómez és Harry Pollitt.)
A negyedik témakör a koreai háborút, az ötödik az 1956-tól 1960-ig tartó „Nagy Ugrást” dolgozza fel. Ez utóbbi időszak alatt döntötte el Mao Ce-tung, hogy az ország megérett, hogy a szocializmusból áttérjen a kommunizmusra. Ennek legfőbb ipari hozadéka az erőltetett ütemű acélgyártás és a kollektivizálás volt. Az éhínség miatt ekkor közel 40 millió kínai halt meg. A többi politikai időszak az imperializmus elleni harcról, a kulturális forradalomról, az erős hadseregről, az új vezetőkről, a nyitásról és a korszerűsítésről szólnak. A Tajvanról, a sportról és Lei Fengről szóló nyomtatványokat külön kiállítótérben mutatják be. A múzeum külön érdekessége, hogy plakátok formájában külön helyiségben mutatja be a forradalom előtti és utáni kínai kalligráfia fejlődését, egyszerűsödését is.
